Az Úr Jézus Szent Szívének szenteltem ezt a templomot.
Templomszentelés
1914. június 21. vasárnap
Az előzmények
1912. május 7-én, kedden az akkori sajtóhír szerint "Bucsatelepre ment a püspök. Itt volt talán a legmeghatóbb a bérmálási szertartás lefolyása. Ebben a kis fészekben még templom sincs és a hívek, akik ugyancsak szép számban jöttek össze Bucsatelepről és a tanyákról, a szabad ég alatt gyülekeztek. Itt sátor volt felállítva, melyben szent misét mondott a püspök, majd kimenvén a sátorból, a szabad ég alatt osztotta ki a bérmálás szentségét. Az összegyűlt hívek nagy ovációkban részesítették a megyéspüspököt és hálásan köszönték meg, hogy felkereste őket."
Széchenyi Miklós püspök meghatódott a helyiek buzgóságán, s megígérte, hogy amikor legközelebb bérmálni jön Bucsatelepre, akkor már a saját templomunkban imádkozhatnak.
Ígéretét azonban hamarabb beváltotta, hiszen egy év múlva - 1913. július 6-án - elkezdődhetett a templom építése.
A templom felszentelése
1914. június 21. vasárnap
Reggel 8 órakor érkezett meg a püspök Bucsatelepre. Az iskolakápolnánál kezdődött el a napi program. Itt az előírt imádság mellett magára vette püspöki ruháját s a kíséretben lévő egyházi elöljárókkal az új templomhoz ment.
A szertartás a hagyományok szerint a templom zárt ajtaja előtt kezdődött el. A püspök elmondta háromszor a mindenszentek litániáját s háromszor kerülte meg a templomot. Eközben szenteltvízzel hintette meg a falakat. Végül újra megállt a zárt ajtó előtt és a feszülettel bekopogtatott rajta. A kitáruló ajtón bevonult kíséretével az oltárhoz. Itt a Szentlélek segítségét kérve mondott újra imádságot. A következő mozzanatot így írja le a korabeli újság:
"Hamut hintettek a templom padozatára s a püspök e hamuba írta be pásztorbotjával a latin és görög betűsor betűit, úgy, hogy a betűk a Szent András ferde keresztjenek alakját adták. Ezek a betűk azt jelentik, hogy e templomban az ősi egyház tanítását fogják hirdetni, melyet az apostoli korban e két világnyelven hirdettek. De jelenti azt is, amit Szent Pál hirdet, hogy az Úr egyházában nincs személyválogatás, itt nincs sem római, sem görög, itt mindannyian egyenlők vagyunk. Ez az egyetemes egyház temploma, minden nemzet hívei imádságának háza."
A püspök a templom falait belülről is meghintette szenteltvízzel, majd a kísérő papokkal együtt az oltárba vésett mélyedésbe elhelyezte a szent ereklyéket, melyet márványlappal lefedtek, s cementtel rögzítettek.
Következő lépésben a templom falait 12 helyen, kereszt alakban megkente szent olajjal. Ezzel emlékeztetve a 12 apostolra, akiknek tanításait majd ebben a templomban is hirdetni fogják.
A templomszentelési szertartások elvégzése után gróf Széchenyi Miklós püspök a megjelenteknek szentbeszédet tartott, melyet a hívők meghatódva, könnyezve hallgattak.
A szentbeszéd után egy csendes mise bemutatásával véget ért a templomszentelési ünnepség.